~Megjött az Ősz, s ecsetét elővette, Tarka színeket festett a falevelekre ~

Nekem a kedvenc évszakom az ősz ^^  Gyönyörű és hangulatos, imádom azt a sok sok színt amit a fákon látok, imádom a sárga avart, a csendes szeleket, a füst illatot *-*  Az őszi hangulatú dalokat, a forrócsokit és cappuccinot amit őszön a legjobb kortyolgatni egy hangulatos kávézóban.
Az esőt is csípem ^^ Bár azt is inkább egy meleg helyről jobb nézni :D
Na és nálam az ősz legfontosabb kelléke a füstölő és az illóolaj *-* Anélkül nem ősz az ősz.
Lehet csak én vagyok annyira ősz mániás de nekem felülmúlhatatlan mikor egyedül vagyok itthon, főzök egy cappuccinot, felteszek pl egy csokis vagy relax füstölőt és azokat a zenéket hallgatom amiket 3 éve.
Már tavaly is csináltam egy ilyen bejegyzést de szeretném megismételni mert nagy sikere lett a tavalyinak is és mert ezzel sokáig el lehet bíbelődni :)

Most már félévig este lesz.

Köd száll, a lámpa imbolyog.

Járnak az utcán karcsú, roppant,

négy-emeletnyi angyalok.

S mint egy folyó a mozivászon

lapján, úgy úsznak át a házon.

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

A szép őszi estében valami

titokzatos és megható varázs van.

A fák rikító, szilaj színei,

a harsányrőt lomb a halk hervadásban,

a komorodó, fáradt föld felett

a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,

a le-lecsapó borzongó szelek,

melyek mögött már tél sejlik s vad orkán...

„Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük. A ködnek anyja a völgy, apja a hegy, sírásója a szél, és siratója a napsugár. A külországi ködöt nem ismerem. Ott talán a hegyeken is megterem, de nálunk jobbára a völgyek teknőjében születik - néha már nyáron -, és csak akkor megy apjához látogatóba, ha nagyra nőtt. De ekkor már rendesen november van.”